Történelem

A Gran Canaria nevet a rómaiak adták a szigetnek, és az rajta maradt annak ellenére, hogy római valószínűleg sosem tette rá a lábát. Ez valószínűleg a kutya latin nevéből (Canis) származik, mert II. Juba Észak-afrikai uralkodó beszámolója alapján a névadó idősebb Plinius úgy gondolta, hogy a szigeteken sok kutya él.

A spanyol hódítók több sikertelen kísérlet után 1478-ban, Juan Rejón vezetésével vetették meg lábukat rajta. Bár több győzelmet is aratott, sőt, Doramas, a Telde királyság guanartaméja (főnöke) ellentámadását is leverte, Rejónt mégis elmozdították pozíciójából, és a király Pedro de Verára bízta a hadjárat vezetését. Ő a következő öt évre szüneteltette a hadakozást, és a meggyőzés eszközével próbált diadalt aratni. 1483-ban a sziget guancs főnöke, Tenisor Semidan áttért a keresztény hitre, és ezután meggyőzte honfitársait, hogy adják meg magukat. Spanyolország új gyarmataként, hamarosan a mindenfelől idesereglő kalandor csőcselék prédájává vált.

Természeti viszonyok

A hegység hágói, völgyei és sziklái vadregényes tájakkal választják ketté Gran Canaria déli és északi részét. Az éghajlat kettőssége, eltérő flórája és faunája miatt a szigetet kis kontinensnek is nevezik...

Ez az elválás nem csupán égtáj szerint értendő: amíg a sziget északi részén csapadékos éghajlatot találunk buja növényzettel és ültetvényekkel, közepe kopár „holdbéli táj", déli partja pedig száraz, szinte sivatagos.

Így aztán északon fejlett a mezőgazdaság: a vulkánok lankáin nem ritkák a szőlő-, banán- vagy dohányültetvények. Itt vannak a fontosabb városok; többek között Las Palmas, a sziget legnagyobb városa, a Keleti Kanári-szigetek fővárosa.

A szigeten 32 természetvédelmi terület található, például Rural Park of Nublo, The Doramas Jungle, the Azuaje Ravine, Tamadaba, Pino Santo.

Gran Canaria híres a sokszínű mikroklímáiról. Általánosságban nézve a nappali átlaghőmérséklet 20 °C körül van télen, 26 °C körül nyáron. Télen néha előfordulnak hidegebb esték, de 10 °C alá szinte soha nem esik a hőmérséklet.

Gran Canaria mezőgazdasága egyedi a kanári szigetek között, mivel állattenyésztés helyett inkább ültetvényekből van több (főképp gabona és cukornád).

A sziget természetes szimbólumai: Canis lupus familiaris (Kanári-szigeteki kutya) és Euphorbia canariensis (kaktusz szerű növény).

Strandok

Sziklás, kavicsos, fehér homokos vagy fekete homokos, mindegy melyiket szereti, a szigeten mindenki találhat kedvére valót.

Fontosabb adatok

Elhelyezkedés:
Atlanti-Oceán
Ország:
Spanyolország
Főváros:
Las Palmas
Népesség:
838 397
Legmagasabb pont:
1 949 m
Átlaghőmérséklet:
24 °C

Segíthetünk?

Repülőjegyet vagy szállást keresel? Autót bérelnél vagy idegenvezetővel járnád be a szigetet? Csak küldj egy üzenetet és mi segítünk!

Üzenetküldés